Miben segíthet neked a TAO Csikung?
Az energiaszint növelésében
A gyakorlatok elvégzése után azonnal érezheted az energiaszinted emelkedését!
A nyugalom, a kiegyensúlyozottság elérésében
A bennünk lévő energiák harmonizálásval!
Az érzelmek egyensúlyba hozásában
Segít a depresszió és a szorongás kezelésében!
A stresszoldásban
Megszűntet a testben minden feszültséget, merevséget!
Jó társaságba kerülsz
Az órákon hozzád hasonló, nyitott, fejlődni vágyó emerekkel találkozhatsz!
Vezető oktató : Káplár Kornél
2008-ban , egy súlyos betegség utáni felépülés során módszereket kerestem az energiaszintem növelésére. Ekkor akadt a kezembe Manta Chia Mester egyik könyve, amelynek gyakorlatai segítségével sikerült a következő néhány évben az állapotomban jelentős javulást elérnem. 2013 tavaszán végre személyesen is részt vettem a Mester egyik tanfolyamán. Aztán 2015-ben, a már több éve tartó rendszeres gyakorlás után, már egy két hetes instruktori képzésen és vizsgán vettem részt nála, így azóta vagyok hivatalosan is az “Egyetemes Gyógyító TAO” oktatója, amelyet Magyarországon “TAO Csikung” néven oktatok.
A “TAO Csikung” népszerűsége azóta évről évre töretlenül növekszik, a Youtube-on közzétett videóim már több mint 100 000 látogatót vonzottak idáig, és a visszajelzések alapján sok-sok embernek segítettek boldogabbá tenni a mindennapokat, oldani a feszültséget, és energiát meríteni.
Ennyi ember nem tévedhet…
Ez a videó, ami sokaknak szolgál napindító reggeli tornájuk alapjául, már több, mint 500.000 megtekintést ért el!